Tavaly úgy gondoltam, hogy majd 66 évesen, 2023 elején illik abbahagyni az egyetemi oktatást. Ezzel egy időben felgyorsítottam tarokk-könyvem írását és érlelődött bennem, hogy érdemes lenne egy-két újabb kártyakurzus vállalni, hiszen emberek személyes találkozása az elmék pallérozásával párosítva igazán felemelő dolog.
Az elmúlt napokban átvehettem említett, immár negyedik könyvem első példányait, valamint – és ez igazán kiemelkedő megtiszteltetés volt – a BGE Szenátusának kitüntetését. Közelmúlt és közeljövő egymásba kapaszkodtak.

