Könyveim

tarokk

Tarokk

A tarokk meglehetősen összetett kártyajáték. Jókai Mór 1898-ban így írt róla: „… azt előre kell bocsátani, hogy a tarokk-játék erős próbája az elmetehetségeknek…”

Szeretném, ha e könyv alapján tényleg az alapoktól indulva, lépésről lépésre, gyakorlatiasan, ám az okokat, összefüggéseket is megértve lehessen haladni kezdőknek, sőt, akár középhaladóknak is a tarokk Paskievics-változatának tanulmányozásakor.

„A Paskievics, éppen az aktivitás, s vele az érdekesség, fordulatosság legmagasabb szintű magvalósulása miatt kiemelkedik a világ tarokkjátékai közül.” (Marton János)

„… érdemes figyelmesen végigolvasni az író gondolatsorát, akinek logikus vonalvezetése nagy segítséget adhat olvasójának. Ugyanakkor a könyv nem könnyű olvasmány, kivált azok számára, akik – minden előzetes tarokkismeret nélkül – ebből szeretnének megtanulni játszani.”

 /Sóváry Zoltán, a Magyar Paskievics Tarokk Egyesület elnöke/

ISBN: 9786150185149

 HUF 6.900,- 

konyv_2019

Bizalom a vezetésben

Társadalmi szinten lehetetlen viszonylag gyorsan emelni a bizalmi szintet, kisebb közöségekben viszont ez igenis lehetséges. A vezetők lehetősége és felelőssége, hogy ez utóbbi érdekében is eredményesen tevékenykedjenek. Ez a könyv ennek érdekében született.

Török László új könyvében egészen váratlan fordulatokkal és finom szellemi ugrásokkal járja körbe – témafelvetései és beszélgetőtársai segítségével – az ’ismeretlen ismerős’ bizalom fogalmát… A kézen fogott kalandozás igazi lelki és szellemi felfrissülést ígér.”

 /Prof. Dr. Heidrich Balázs, a Budapesti Gazdasági Egyetem rektora/

ISBN: 9786150066691

HUF 2.500,- 

konyv_2017

A vezetés ÖN-törvénye Pár FONTOS szópár

Mások eredményes vezetése elképzelhetetlen önmagunk hatékony irányítása nélkül! Ez a fő üzenete az új megközelítésű kötetnek, mely a következő 6 szópárra épül: ismeret-önismeret, cél-ön(saját)cél, fegyelem-önfegyelem, bizalom-önbizalom, képzés-önképzés, megvalósítás-önmegvalósítás. A főszereplő: ÖN!

„Török László könyve szimbolikusan is az együttműködő mentalitást tükrözi: egyszerre találó, szellemes és nagy magyarázó erejű az egyéni és a szervezeti nézőpont párba állított tárgyalása. Az olvasót könyve vezető-hősének – akit ÖN-nek nevez – szerepébe csalogatja és végig gondoltatja vele az ismeret/önismeret, cél/(saját)öncél, fegyelem/önfegyelem, bizalom/önbizalom, képzés/önképzés, megvalósítás/önmegvalósítás fogalompárokat.”

/Prof. Dr. Bakacsi Gyula Phd, Budapesti Gazdasági Egyetem/

ISBN: 9786150002354

HUF 2.500,- 

knyv-copy

A vezetés öröm-e? (Vezetésen innen és túl)

A vezetőknek különleges szerepük van a társadalomban. Talán több, de mindenképpen más múlik rajtuk, mint a vezetetteken. Nagy a tét, nem mindegy kiből lesz vezető és az sem, vajon örömét leli-e munkájában, vagy csak valamilyen kényszerből viseli a terhet.

„A beszélgetéseket olvasva folyamatosan mélyült bennem mindaz, amit a vezetés fogalmáról gondolok. A sokféleségben megjelent az azonosság, és az azonosságban sokféleség. Alaptétel az életemben, hogy ’együtt gondolkodni’ jó. Ez a könyv ezt az élményt adja.”

/Szily Nóra, újságíró, coach/

ISBN: 9786150066691

HUF 2.500,- 

Megrendelőlap

a Tarokk c. könyvhöz

Amennyiben nem a fenti címre kéri a kézbesítést, hanem csomagautomatába, akkor a Megjegyzés rovatban tüntesse fel az automata címét.

Megrendelőlap

a Bizalom a vezetésben c. könyvhöz

Amennyiben nem a fenti címre kéri a kézbesítést, hanem csomagautomatába, akkor a Megjegyzés rovatban tüntesse fel az automata címét.

Megrendelőlap

az A vezetés ÖN-törvénye Pár FONTOS szópár c. könyvhöz

Amennyiben nem a fenti címre kéri a kézbesítést, hanem csomagautomatába, akkor a Megjegyzés rovatban tüntesse fel az automata címét.

Megrendelőlap

az A vezetés öröm-e c. könyvhöz

Amennyiben nem a fenti címre kéri a kézbesítést, hanem csomagautomatába, akkor a Megjegyzés rovatban tüntesse fel az automata címét.

Jelentkezés

A Találkozókat kávéházi környezetben, az 1. kerületben tartjuk heti rendszerességgel, 2 órás időtartamban.