A vezetésről gondolkodók egyik kedvenc kérdése: vajon a vezetésre születni kell, vagy tanulható? Az emberek többsége szívesen választ az egyik, vagy a másik változat közül, miközben akadnak jónéhányan, akik az is-is opció mellett teszik le a garast. Magam ez utóbbiak közé tartozom, nem véletlen, hogy a vezetéshez szükséges hozományok között az adottságokat is szerepeltettem 2015-ben napvilágot látott könyvem ATOM modelljében. Az ATOM ez esetben nyilvánvalóan mozaikszó, ahol az első betű, az „A” szimbolizálja az imént említett adottságokat. A ”T” már a tanult és tapasztalt tényezőkre utal, míg az „O” és az ”M” az odafigyelési és a mozgósítási képességekről szól.
Ha a címben szereplő tudás és tapasztalat szavakat boncolgatjuk, akkor könnyen felfedezhetjük, hogy ésszerű megkülönböztetni a tudás két fajtáját: az ismeretjellegűt és a képességtípusút. Előbbihez sorolhatók a különböző tények, fogalmak, adatok, melyek racionálisan megmondják, hogy mit kell tenni ilyen, vagy olyan helyzetben. Ilyen ismeretjellegű tudásra akár egy könyv mellett, egy karosszék magányában is szert lehet tenni. A képességjellegű tudás szintén tanulható ésszerű alapokon, viszont ez inkább a hogyan kezdetű kérdések ad választ. Ezzel szemben a tapasztalás során az érzelmek szerepe nagyobb, hiszen a tapasztalatszerzés gyakran személyes átéléssel, érzelmi élménnyel párosul. Eredménye talán úgy is megragadható, hogy a kellő tapasztalattal rendelkező ember nem csak tudja, hanem érzi mit és hogyan érdemes tenni.
Ahhoz, hogy valakinek esélye legyen eredményes vezetővé válni, nyilván alapos tudásra és komoly tapasztalatokra van szükség. A csapdahelyzet abban áll, hogy ugyan imponáló tudásra akár fiatalon is szert lehet tenni, viszont a tapasztalatszerzés hosszabb folyamatnak tűnik. Kérdés, vajon mi a megoldás? Törődjünk bele, hogy csak aggastyánok lehessenek vezetők? Aligha. Inkább a tapasztalatszerzés gyorsításának módját érdemes keresni annak érdekében, hogy kellő tudású és életerős emberek tölthessenek be nagy kihívásokat jelentő, nagy felelősséggel járó vezetői pozíciókat.
A tapasztalatszerzés gyorsításának egyik tudatos módszere lehet, ha az ember nyitottá válik tapasztalt vezetők élettel teli történeteire. Ez esetben ugyanis előfordulhat, hogy a tudásgyarapítás személyes élménnyel párosul, ha a történetek egy része érzelmeinkre képes hatást gyakorolni.
„A vezetés öröm-e?” című könyvem 12 tekintélyes vezetőjének történetei ezt az élményszerű tapasztalatszerzést igyekeztek elsőgíteni, míg „A vezetés ÖN-törvénye” címmel megjelent új kötetemet olyan érdeklődőknek szántam, akik vezetési ismereteiket kívánják gazdagítani. Mindez nem jelenti azt, hogy ez utóbbi könyv egyes részei nem hathatnak az érzelmekre, valamint azt sem, hogy az elsőnek említett kötet ne tartalmazna tényszerű ismeretet. Hiszen az élet sem létezhet sem ráció, sem emóció nélkül. Jó, ha ezt szem előtt tarjuk akkor is, ha mások, és akkor is, ha önmagunk útját egyengetjük.